Távozni készül az MTI elnöke

Népszabadság
Távozását fontolgatja a Magyar Távirati Iroda elnöke. Dorogi Sándor informálisan már tárgyalásokat kezdeményezett a közös megegyezésről. A felvetést e heti ülésén megtárgyalta az elnök kinevezéséről és felmentéséről döntő MTI Tanácsadó Tulajdonosi Testület, de a parlamenti frakciók által delegált tagok nem fogadták el a Dorogi által támasztott feltételeket (úgy tudjuk, anyagiakról volt szó). Dorogi az utolsó közmédium-vezető, akit még a Horn-kormány alatt választottak meg, mandátuma decemberben jár le.

Dorogi megerősítette a közös megegyezésről szóló javaslatot, ennek elutasítását egyfajta bizalmi szavazásnak tekinti. Ezzel szemben Langmár Ferenc, akit a Fidesz-frakció delegált a TTT elnöki tisztségébe, közölte: semmiképpen nem tekinthető bizalmi szavazásnak a kezdeményezés elutasítása. Dorogi távozási szándékának a hátterében a lap értesülése szerint az áll, hogy az elnök felett bizonyos jogköröket gyakorló TTT-vel egyébként sem felhőtlen kapcsolata az elmúlt időszakban különösen feszültté vált. Ez többnyire jogköri vita: Dorogi ragaszkodik ahhoz, hogy ő a cég menedzsere és ügyvezetője, a TTT pedig igyekszik egy hagyományos részvénytársaság igazgatóságaként beleszólni az MTI ügyeibe. Az elnök visszahívását a nemzeti hírügynökségről szóló törvény szinte lehetetlenné teszi.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31