Horváth Aladár az MSZP-vel tárgyalt
"Szó van arról, hogy a legnagyobb baloldali politikai párt képviselőjelöltjeként próbáljak mandátumot szerezni, de a döntés a Magyar Szocialista Párt kezében van" - közölte kedden Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. A roma politikus 90 és 94 között a szabaddemokraták képviselője volt.
Horváth Aladár elmondta: a romák esélyegyenlőségéért küzdött és küzd a polgárjogi mozgalomban, de "a nagy dolgok a parlamentben dőlnek el", így jó lenne, ha országgyűlési képviselőként részt vehetne a törvényalkotói munkában.
"Most arról kell meggyőzni a roma szavazókat, hogy minél többen menjenek el szavazni, mert csak így tudják akaratukat érvényesíteni. Minden roma választónak éreznie kell, hogy súlya van szavazatának" - tette hozzá a polgárjogi aktivista.
Horváth Aladár szerint "örvendetes, hogy a Fidesz választási együttműködési megállapodást kötött Farkas Flóriánnal, a Lungo Drom elnökével, de az MSZP alternatívát nyújt azzal, hogy más roma személyiségeket indít képviselőjelöltként a tavaszi országgyűlési választásokon".
Hétfőn az MSZP országos választási bizottsága ajánlást fogadott el a párt országos listájának összetételéről, amelyet szombaton tárgyal az országos választmány.
A végleges listáról a január 26-ra összehívott kongresszus dönt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32