Emelt szintű érettségi helyettesíti a felvételit 2005-től

Népszabadság
A felsőoktatási intézmények többnyire elfogadják a 2005-től életbe lépő új érettségi emelt szintjének szakmai koncepcióját, ám többen úgy látják, a követelmények túl magasak, és csak nehezen teljesíthetők. Az emelt szint a jelenlegi elképzelések szerint az új érettségi rendszerben helyettesítené a felvételi vizsgát. Ugyanakkor még nincs tisztázva, hogy az emelt szintű érettségi vizsga letétele után a felsőoktatási intézmények hogyan döntik el, hogy kit vesznek fel és kit nem. Bakonyi László, az ELTE oktatási osztályának vezetője elmondta, egyelőre annyi biztos, hogy az a diák, aki emelt szintű érettségit tett, nem kötelezhető további írásbeli vizsgák letételére. Hozzátette, valószínű, hogy a megfelelő diákok kiválasztása érdekében további szűrőket kell beépíteni a rendszerbe, de az sem lehetetlen, hogy csupán az emelt szintű érettségin elért eredmények alapján rangsorolják majd a jelentkezőket. --------------------------------------------------------------------------------

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25