Ráday Mihály nem bontatná le a Terror Házát
A magyar történelem fekete napjait felidéző múzeum, a Terror Házának létrehozását értelemszerűen nem kifogásolja a főváros sem, de elfogadhatatlannak tartja a sok szempontból is jogszerűtlen és az önkormányzat tulajdonosi érdekeit sértő, titkolódzó és manipulatív előkészítést - közölte Ráday Mihály a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
A főváros álláspontját ismertetve, hosszasan sorolta a jogszerűtlenségeket. Ezek miatt szerinte az önkormányzat, az engedély nélküli utcai pavilonokhoz hasonlóan, akár azonnal elbontathatná a rendeletével ellentétes építményeket.
Ezt a lépést azonban a főváros el kívánja kerülni, nem utolsó sorban azért, nehogy a választási kampány részévé váljon ez az ügy.
Az engedélykiadás érdekességeként említette, hogy miután a helyi szakhatóság is elutasította az építészeti tervet, a jegyző az ügyet magához vonva adta ki az építési engedélyt.
Ráday Mihály közölte: érdeklődéssel várja, miként dönt ez ügyben a Grespik László által vezetett, s másodfokon eljáró fővárosi közigazgatási hivatal.
Úgy véli, ha a kormányzat alapítványának adnak igazat, akkor a jövőben bárki nyugodtan építkezhet majd más telkére. Megjegyezte, hogy ez esetben még nyitva áll majd a bírósági út is a főváros előtt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
2 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04