Kihallgathatják ifj. Hegedűst Lórántot
Immár lehetőség van ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-alelnök gyanúsítotti kihallgatására, ugyanis megérkezett a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló országgyűlési határozat a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz. A Legfőbb Ügyészég közösség elleni izgatás bűncselekményének alapos gyanúja miatt decemberben kezdeményezte az Országgyűlésnél ifjabb Hegedűs Loránt MIÉP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését. Ifjabb Hegedűs Lorántnak a párt XVI. kerületi, Ébresztő című lapjában publikált írása ügyében a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal szeptemberben rendelte el a nyomozást közösség elleni izgatásért, és meggyanúsította a kerületi lap felelős szerkesztőjét is. Időközben Csurka István, a MIÉP elnöke a Magyar Fórumban közölt írásában kiállt alelnöke mellett, s maga is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. E cikk kapcsán is többen feljelentést tettek közösség elleni izgatás gyanúja miatt. A feljelentéseket egyesítették a már folyamatban lévő nyomozáshoz.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32