A bíróság is elmarasztalta Orbán kérdezőjét
A médiahatóság után első fokon a bíróság is elmarasztalta Hollós Jánost, a Magyar Rádió miniszterelnöki interjújának kérdezőjét. Hollóssal szemben a rádiókuratórium egyik civil tagja, Hanti Vilmos emelt kifogást, mivel szerinte egy tavaly januári interjúban a riporter a miniszterelnöknek feltett kérdésben egyoldalú, hamis információkat közölt a tulajdonosi testület összetételéről. Hollós akkor kijelentette: a kuratórium tagja a Magyar Partizánszövetség elnöke, ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének egyik tagja ült a testületben. Emellett azt állította, hogy a kuratóriumban "tag lehet például Aczél György egykori jobbkeze, aki képletesen szólva lelkesen vágta át azoknak az újságíróknak a torkát, akik nem értettek egyet a proletárdiktatúrával és elveivel."
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31