"Tisztelt Exminiszterelnök Úr!
Miniszterelnök úr megbízásából kívánok válaszolni a nemzetközi megfigyelők választásra történő meghívása tárgyában született 2002. január 8-án kelt, sajnálatos módon alá nem írt, ellenben az Ön levélpapírján megfogalmazott megkeresésre.
Ismereteim szerint a hivatkozott tárgyban és a belügyminiszter úrhoz intézve sem Ön, sem más frakciótársa nem nyújtott be az Országgyűlés elnökéhez írásbeli választ igénylő kérdést. A Belügyminisztériumba december hó utolsó harmadában valóban érkezett nemzetközi megfigyelők meghívására vonatkozó irat, ezen azonban országgyűlési iratszám nem szerepel, ahogy egyébként aláírás sem.
A fentiekre tekintettel megállapítható, hogy a miniszterelnök úrhoz intézett irat megküldésére a belügyminiszter úr nem adott okot, a 15 napos határidő elmulasztására való hivatkozás pedig minden jogszabályi alapot nélkülöz.
Mindezek ellenére a belügyminiszter úr a kezdeményezést beadványként kezelte és időközben megválaszolta. A belügyminiszter úr válaszlevelében foglaltakkal egyetértek, és bízom benne, hogy az eloszlatja majd a választásokkal összefüggő aggályait. Ezt elősegítendő tájékoztatom arról, hogy a külügyminiszter úr 2002. január 9-én levelet küldött Gérard Stoudmann úrnak, az EBESZ ODIHR igazgatójának, amelyben - megjelölve a választási fordulók időpontjait - a kormány felhatalmazása alapján nemzetközi megfigyelőket hívott meg a 2002. évi országgyűlési választásokra.
Kérem, tekintse tárgytalannak válaszomat, ha a korábban említett megkeresések megküldése nem az Ön tudtával történt. Amennyiben azonban ennek az ellenkezője az igaz, nyomatékkal kérem Exminiszterelnök urat, tegyen arról, hogy ez a méltatlan gyakorlat - gépírásos szövegek aláírás nélküli kézbesítése ellenzéki frakciók részéről a kormány tagjainak, majd annak a sajtóban történő sérelmezése, hogy az egyébként nem létező határidőben válasz nem születik - ne folytatódjék."