MSZP: időzített bomba az egyetértési nyilatkozat

Index, MTI
2002.01.14. 11:39
Kovács László szocialista pártelnök véleménye szerint a kormányoldal nem bízik a saját választási győzelmében, ezért bekészített egy időzített bombát, hiszen a következő kormánynak okoznak gondot majd a román-magyar megállapodás alapján a tavaszi-nyári időszakban az országba áramló román vendégmunkások. Az ellenzéki politikus kijelentette: a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos román-magyar megállapodás aláírása a törvényhozói szándékot tekintve négy helyen, a konkrét szövegszerűséget figyelembe véve három helyen módosította a jogszabályt, a magyar munkavállalók, illetve a határon túli magyarok hátrányára. Ez a parlament jóváhagyása nélkül történt, ami ellentétes az alkotmányos renddel - fűzte hozzá a pártelnök.

A szocialista párt - kormányra kerülése esetén - felfüggeszti a magyar-román egyetértési nyilatkozat végrehajtását - nyilatkozta Horn Gyula ex-kormányfő az InfoRádiónak a hétfőn. Horn emellett megerősítette, hogy a kedvezménytörvény alapelveivel egyetért az MSZP.