A szocialista párt - kormányra kerülése esetén - felfüggeszti a magyar-román egyetértési nyilatkozat végrehajtását - nyilatkozta Horn Gyula ex-kormányfő az InfoRádiónak a hétfőn. Horn emellett megerősítette, hogy a kedvezménytörvény alapelveivel egyetért az MSZP.
MSZP: időzített bomba az egyetértési nyilatkozat
Kovács László szocialista pártelnök véleménye szerint a kormányoldal nem bízik a saját választási győzelmében, ezért bekészített egy időzített bombát, hiszen a következő kormánynak okoznak gondot majd a román-magyar megállapodás alapján a tavaszi-nyári időszakban az országba áramló román vendégmunkások.
Az ellenzéki politikus kijelentette: a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos román-magyar megállapodás aláírása a törvényhozói szándékot tekintve négy helyen, a konkrét szövegszerűséget figyelembe véve három helyen módosította a jogszabályt, a magyar munkavállalók, illetve a határon túli magyarok hátrányára. Ez a parlament jóváhagyása nélkül történt, ami ellentétes az alkotmányos renddel - fűzte hozzá a pártelnök.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
7 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19