Elmarasztalt közszolgálati Híradó
Az ORTT panaszbizottsága elmarasztalta a közszolgálati televízó Híradóját, mert nem tudósított több pártnak a salgótarjáni sortűz évfordulójára szervezett megemlékezéséről. Egy történészt és egy szemtanút megszólaltatva mégis megemlékezett a történtekről. A panaszbizottság szerint foglalkozott ugyan a városban zajlott esményekkel az A hét című műsor, a városban aznap történt eseményekről való átfogó - és természetesen kiegyensúlyozott és tényszerű - tájékoztatás azonban a közszolgálati televízió Híradójának önmagában is feladata lett volna. "A közszolgálati médiumok hírműsorai ugyanis a demokrácia intézményeinek működtetésében részt venni, és ehhez a tájékozódni kívánó polgárok legfontosabb hírforrásai közé tartoznak, amelyekből átfogó tájékoztatásra tarthatnak számot, beleértve a politikai viták kereszttüzében álló, nem egyszer indulatosan is vitatott események bemutatását" - hangsúlyozza a testület közleménye.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
2 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04