Ismét Aradi Csaba a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója

MTI
2002.01.15. 18:43
Beiktatták régi-új hivatalába Aradi Csabát kedden Debrecenben, akit keddi hatállyal a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatójává nevezett ki Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter. - A rehabilitációm már korábban megtörtént, de kétségtelenül jó érzés visszakerülni a nemzeti park élére - nyilatkozta az állásából 2000 elején viharos körülmények között menesztett igazgató hétfőn az MTI-nek. 1999. szeptember 2-án váratlanul felfüggesztették állásából Aradi Csabát, a HNP igazgatóját, s fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellene Pepó Pál akkori környezetvédelmi miniszter. Az egyebek mellett hűtlen kezeléssel vádolt Aradi Csaba ellen azonban a többször meghosszabbított fegyelmi vizsgálat sem tárt fel semmilyen jogsértést, bár Torgyán József akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - a HNP földvásárlásai kapcsán - egyenesen "az évszázad bűnügyéről" beszélt.