Két héten belül bíróság elé kerülnek a hajléktalant bántalmazó rendőrök

Magyar Hírlap
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt állhat a bíróság elé 15 napon belül az a három rendőr, aki hétfőn bántalmazott egy hajléktalant a Dankó utcában - ezt tartalmazza a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal tegnap lezárt aktája, amelynek további sorsáról a VIII. kerületi ügyészség dönt. Kihallgatásukon a rendőrök tagadtak, de bizonyítékok vannak ellenük. A gyorsított eljárásnak nem feltétele sem a beismerő vallomás, sem az, hogy a sértett hajléktalan előkerüljön. Csupán az, hogy a bíróság úgy ítélje meg: az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszerű - közölte lapunk érdeklődésére Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés szabható ki. Mint azt a Magyar Hírlap kedden hírül adta, az Oltalom Karitatív Egyesület épületével szemben a zsaruk egy hajléktalant bántalmaztak előző nap. A "Kozma úr"-ként ismert férfi homless-társát lopta meg, s ebből vita kerekedett. Az esetet a karitatív egyesület egyik munkatársa videóra rögzítette. A hírt olvasván a budapesti rendőrfőkapitány azonnali vizsgálatot rendelt el, s már kedden felfüggesztette az akcióosztály három beosztottját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31