Az MSZP szerint Orbán Viktor átírta a kedvezménytörvényt

MTI
A magyar-román egyetértési nyilatkozat felfüggesztését, új megállapodások kezdeményezését, illetve a kedvezménytörvény eredeti, a parlament által elfogadott változatának életbe léptetését követeli az MSZP az Országgyűlés legközelebbi, februári ülésén - közölte az MSZP alelnöke pénteken Egerben.

Juhász Ferenc sajtótájékoztatóján elmondta: az MSZP megszavazta a kedvezménytörvényt, mert tagjai úgy gondolták, hogy alapvető feladat a határon túli magyarokról való gondoskodás, annak biztosítása, hogy helyben, szülőföldjükön találják meg a boldogulásukat.

- Ehhez képest a Magyar Köztársaság miniszterelnöke átírta a parlament által elfogadott törvényt; ez az ami elfogadhatatlan - hangoztatta a szocialista politikus.

Juhász Ferenc szerint "ez korlátlan lehetőséget biztosít nyolcvanezer embernek arra, hogy Magyarország területén munkát vállaljon".

- Az történt, hogy miközben Orbán Viktor az Európai Unióval megállapodott abban, hogy magyar munkaerő nem mehet ki az EU-ba hét évig a csatlakozásunkat követően, addig a magyar határokat keletre kinyitotta, ezzel súlyos konfliktust okozva a határ menti megyéknek, a fővárosnak és agglomerációjának - fogalmazott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31