Szilvia
5 °C
16 °C

Nem ad emelt pótlékot a BM a fővárosi tűzoltóknak

MTI
2002.01.18. 17:22
A Belügyminisztérium (BM) hajlandó lenne kifizetni a Fővárosi Önkormányzatnak a tűzoltópótlékok kapcsán támasztott milliárdos tételű alapkövetelését, de a tőke kamatainak kiszámításában nem tudnak megegyezni a felek, így folytatódik a jogvita - derült ki a Fővárosi Bíróságon pénteken megtartott tárgyalás során.

A felperes Fővárosi Önkormányzat és az alperes BM, illetve Pénzügyminisztérium közötti első fokon folyamatban lévő polgári perben az önkormányzat pénteken bejelentett felemelt kereseti kérelme szerint 1 milliárd 52 millió forintot, valamint ahhoz kapcsolódóan a jegybanki alapkamat kétszeresét követeli.

A BM jogi képviselője a tárgyaláson bejelentette, hogy az alapösszeget akár letétbe is helyezik, ám csak akkor fizetnek a fővárosnak, ha sikerül megegyezniük a tűzoltók pótlékára vonatkozó tavalyi kormányhatározat alapján abban a formában, ahogy már az összes többi megyei önkormányzattal sikerült megegyezni.

- Ellenkező esetben azonban egy fillért sem fizet a fővárosnak az állam - jegyezte meg a BM ügyvédje. A BM jogi képviselője szerint azonban elfogadhatatlan az, hogy a főváros a jegybanki alapkamat kétszeresét követeli, hiszen a tűzoltóknak mint magánszemélyeknek az alapösszeg mellé legfeljebb csak a jegybanki alapkamat járhat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?