Tóth András rámutatott: a hivatalvezető közéleti szerepvállalásai szerinte már korábban nyilvánvalóvá tették, hogy "politikailag túlfűtött" a tevékenysége. A szocialista politikus úgy tudja, hogy a közigazgatási hivataloknak jelentős szerepük van a parlamenti választások előkészítésében, lebonyolításában. Ebben a helyzetben így aggályos a hivatalvezető politikai szerepvállalása, s ezért szerinte Grespik Lászlónak a nyilvánvaló összeférhetetlenség miatt le kellene mondania posztjáról.
A szocialisták aggódnak Grespik miatt
Ha jogilag nem is kötelező, de etikailag-politikailag célszerű lenne, ha a MIÉP listáján szereplő Grespik László, a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője a választások végéig felfüggesztené köztisztviselői munkáját - nyilatkozta Tóth András hétfőn az MTI-nek. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy Grespik László jogilag azután válik képviselőjelöltté, hogy pártja hivatalosan is országos listát állít. Miután azonban pártelkötelezettsége egy hét végi MIÉP-rendezvényen nyilvánvalóvá vált, ezért szerintünk az lenne a korrekt, ha a köztisztviselő szabadságra menne. A szocialisták jelöltjei, például Vári Gyula honvédtiszt is így cselekedtek - tette hozzá.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32