Egy sörreklám utóélete: a főváros szankcinál?

Határozathozatal nélküli rövid polémiát folytatott a Fővárosi Önkormányzat városképvédelmi bizottsága a Blaha Lujza térnél, a József körút elején korábban a háztatarozásnál jogsértően elhelyezett sörreklám utóéletéről. Az időközben befejeződött renoválást követően a napokban a házra szintén jogellenesen egy olyan feliratot helyeztek el, amelynek tartalma, amellett, hogy valótlan, még személyében is sérti a Városháza illetékes ügyosztályának vezetőjét, illetve a szakbizottságot.

Endrédy István bizottsági elnök (MKDSZ) a vitát összegezve leszögezte, az elfogadhatatlan lenne, hogy a jól érzékelhető külső nyomás miatt változtassanak a közterületi reklámozásra vonatkozó jelenlegi fővárosi szabályozáson. Kifejtette: ezek egyébként ma sem tiltják azt, hogy tatarozásnál a védőhálóra reklámot helyezzenek el. Az azonban külön mérlegelés, engedélyezés kérdése, hogy városképi szempontból a főútvonal mentén milyen tartalmú, méretű reklám jelenhet meg. Egyértelműsödött a képviselők részéről a vitában az is, hogy a társasház jogsértő lépéseit a főváros nem hagyhatja szó nélkül, meg kell tennie a hatályos rendeletekből adódó jogi lépéseket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47