Csurka fellépne az anyák és a kereszténység védelmében

MTI
A kereszténység, a magyar reformátusok elleni támadások mellett nem lehet szó nélkül elmenni: vasárnap ismeretlen tettesek összefirkálták Budapesten a Szabadság téri református templom falát, Horn Gyula szent gyónás elleni megnyilvánulásának ügyét pedig nem tekinti lezártnak a MIÉP - hangoztatta Csurka István vasárnap Veszprémben a Magyar Igazság és Élet Pártja megyei kampánynyitó sajtótájékoztatóján. Ilyen súlyos támadások a Mindszenty per óta nem érték a magyar kereszténységet - fogalmazott a MIÉP elnöke. A Veszprém megyei országgyűlési képviselő-jelölteket bemutató nagygyűlés előtt tartott sajtótájékoztatón Csurka István a MIÉP elképzeléseit ismertetve elmondta, hogy a párt a nők nyugdíjkorhatárát 55 évre szeretné visszaállítani. A legalább három gyermeket nevelő édesanyák számára megteremtenék a főállású anyaság intézményét, amely biztosítaná számukra a tisztességes nyugdíjat is. A MIÉP különböző kedvezményeket nyújtana azoknak a nagymamáknak, akik vállalnák unokáik gondozását, a dolgozó édesanyának való segítségnyújtást. Ezek megvalósításáért tevékenykedik majd a párt az új Országgyűlésben, amelynek a pártelnök szerint biztos résztvevője lesz a MIÉP.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25