Harminc napot kapott a Happy End

Népszava
Harminc napon belül a cégiratokhoz kell csatolnia tavalyi mérlegét a Happy End Kft-nek. Erre a Fővárosi Cégbíróság szólította fel a céget, amely csaknem egy évtizedes működése óta csak néhány évben tett eleget a jogszabályi előírásoknak, hiszen nem nyújtotta be éves mérlegét és eredménykimutatását.

Amennyiben a cégbíróság felhívásának a cég harminc napon belül nem tesz eleget, törvényességi felügyeleti eljárást indítanak ellene. Ennek során 50-500 ezer forintig terjedő pénzbírságot kaphat, ha a törvénysértő állapotot nem szünteti meg, szüneteltethetik a cég működését, végső soron pedig akár törölhetik is a cégnyilvántartásból.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32