Lassabban fogy a magyar
A 2001. január - novemberi időszakban 30 ezer fővel fogyott a népesség lélekszáma, ez mintegy 12 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - - hozta nyilvánosságra az előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Tavaly az első tizenegy hónapban az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal kevesebb, 41 ezer házasságot kötöttek, az élveszületések száma pedig százzal, 89 ezerre csökkent. Csökkent a halálozások száma is, 119 ezerre, a megelőző évi, azonos időszaki 123 ezer 600-ról. A születések számának enyhe csökkenését még ellensúlyozza a halálozások 3,5 százalékos mérséklődése, így a népességfogyás üteme kisebb mértékű volt az előző évinél.
A vizsgált időszakban tavaly ezer lakosra számítva 9,8 élveszületés és 13,0 halálozás jutott. A csecsemőhalálozás számának alakulása változatlanul kedvező képet mutat, mivel ezer élveszületésre 7,9 csecsemőhalott jutott, ami 12 százalékos javulást jelent az egy évvel korábbi értékhez képest.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19