Hat és fél milliárdba kerülnek a magyarigazolványok

MTI
A kormány a magyarigazolványok kiadásának, illetve a támogatási rendszer kialakításának 2001. évi előkészületeire csaknem 3,5 milliárd forintot biztosított, az igazolványok kiadásának idei költségeit pedig mintegy 3 milliárd forintban állapította meg. Erről Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára beszélt kedden az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt a kedvezménytörvény költségvetési hatásairól szóló beszámolójában, amelyet Tállai Andrással, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárával közösen tartott. Az államtitkár elmondta azt is, hogy előzetes becslések szerint a törvényben meghatározott kedvezmények és támogatások költsége az idén 7 milliárd forint körül lesz. Tállai András a vitában elhangzottakra reagálva kijelentette, hogy a törvény végrehajtásának költségei nem olyan jelentősek, hogy módosítani kellene miattuk a költségvetési törvényt. Mint mondta, a törvényből fakadó kiadásokat a költségvetés általános tartalékából fedezi a kormány.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04