Nem nyomoznak Posta-Defend ügyben

MTI
Megtagadta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Posta Rt. Defend Kft.-ben történő tulajdonszerzése kapcsán benyújtott feljelentés ügyében, mivel a feljelentés-kiegészítés alapján bűncselekmény alapos gyanúja nem volt megállapítható - nyilatkozta Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője szerdán az MTI-nek. Juhász Ferenc és Molnár Gyula szocialista országgyűlési képviselők tavaly november 27-én tettek feljelentést a BRFK-n ismeretlen tettes ellen a Magyar Posta Rt. Defend Kft.-ben történő tulajdonszerzése miatt. A feljelentők úgy vélik, a posta nem törekedett arra, hogy tulajdonosként konszolidálja a kft.-t. A feljelentésben leírtak szerint a különböző kölcsönök a postának félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak. A szocialista képviselők beadványa szerint ez különösen nagy, vagy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette alapos gyanújaként minősíthető.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04