Újabb budai kerületeket szemeltek ki a prostituáltak
A XI. és a XII. kerület védett területeit térképezik fel az örömlányok, hogy ott találjanak alkalmas részeket foglalkozásuk gyakorlására. A II. kerület önkormányzata ugyanis néhány hete olyan térképet készített, amely szerint a kerület szinte teljes egészében alkalmatlan a prostituáltak tevékenységére. A tiltott övezet itt azért fogja át csaknem valamennyi közterületet, mert a kerületben lévő diplomáciai objektumok és diplomaták lakásai egyaránt védettnek számítanak. Földi Ágnes, a prostituáltak érdekképviseleti szervezetének szóvivője a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a türelmi zóna kijelöléséig joguk van az utcákon dolgozni. Ennek csak a védett övezetek határai szabhatnak gátat. Azzal, hogy a XI. és a XII. kerületben igyekeznek megfelelő utcákat, tereket találni, csak jogaikkal kívánnak élni., A két érintett önkormányzat eddig hivatalosan nem szerzett tudomást arról, hogy a lányok ott szeretnének dolgozni.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25