Az APÜSZ megvizsgálná Torgyán vagyonbevallását

MTI
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) fenntartja indítványát, mely szerint meg kell vizsgálni, hogy a Torgyán József és Torgyán Józsefné Cseh Mária 2001.évi vagyonbevallásában foglaltak megfelelnek-e a valóságnak, különös tekintettel arra az állításukra, hogy magánszemélyektől kaptak 50 millió forintot a Tállya utcai ingatlanuk megvételéhez.

Erről Szerdahelyi Szabolcs, a szövetség elnöke tájékoztatta az MTI-t csütörtökön, miután kézhez vette Isépy Tamásnak (Fidesz), az Országgyűlés mentelmi bizottsága elnökének levelét, melyben a politikus felhívja az APÜSZ figyelmet arra, hogy az "indítvány változatlan fenntartására irányuló szándék esetén tizenöt napon belül részletesen jelölje meg azokat a konkrét tényeket, hiányosságokat és feltételezett tévedéseket, amelyek alapján a vitatott vagyonnyilatkozat valóságtartalma ellenőrizhető."

Szerdahelyi Szabolcs elmondta: szerinte a sajtóban nyilvánosságra került információk, valamint Torgyán József egymásnak ellentmondó nyilatkozatai - amelyekkel önmagát keverte gyanúba - elegendőek ahhoz, hogy a vizsgálatot az illetékes testület megindítsa.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19