Kilenc héten át tartó imasorozat kezdődik az áprilisi országgyűlési választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért február 7-én Budapesten, a Szent István bazilikában.
Kemenes Gábor nagykovácsi plébános, az imaalkalmak vezetője pénteken az MTI-nek elmondta: az összejöveteleket csütörtök esténként tartják, az évek óta e napon rendezett virrasztások keretében.
Ismertetése szerint, évek óta minden csütörtökön 20 órától másnap hajnali 5 óráig a hívők az országért imádkoznak a Szent István bazilikában.
A február 7-én kezdődő, a választásokkal összefüggő 9 hetes imasorozatot a hívők egy csoportja kezdeményezte.
A közös imádkozás 20 órakor kezdődik, s 21 órakor szentmisével zárul, ezt követően a hívők folytatják a hagyományos virrasztást.
Kemenes Gábor jelezte, hogy az országért, annak jövőjéért imádkoznak, semmiképpen sem konkrét politikai irányzat vagy párt választási sikeréért.
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon