Nőket indít az SZDSZ a miskolci választókörzetekben

MTI
A 3-as számú fő út miskolci bevezető szakaszánál mutatták be pénteken a Szabad Demokraták Szövetsége tizenhárom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselőjelöltjét. T. Asztalos Ildikó országgyűlési képviselő, aki a 2002-es választásokon is megméretteti magát a helyszín kiválasztásával kapcsolatban közölte: a jelenlegi kormány hangzatos ígéretei ellenére négy év alatt egy kilométernyi autópályát nem adtak át, nem készült el a miskolci körgyűrű.

A párt országos és helyi választási programjának rövid ismertetése után T. Asztalos Ildikó bemutatta a tizenhárom egyéni képviselőjelöltet, hangsúlyozva: tudatosan törekedtek arra, hogy Miskolc négy választókerületében nő legyen a jelölt.

Az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókerületében Tóth Katalin ügyvédet, a 2-esben T. Asztalos Ildikó jelenlegi országgyűlési képviselőt, a 3-asban Illés Jolán háziorvost, a 4-esben Rudolf Katalin kommunikációs tanácsadót indítja. Az 5-ös számú választókerület jelöltje Richter Péter népművelő, a 6-osé Szegletes Sándor nyugdíjas mérnök, a 7-es Bende György vállalkozó, a 8-asé Kozma Blanka szakközgazdász, a 9-esé Bánszkyné Szepesi Éva közgazdász. A párt a 10-es számú borsodi választókerületben Mári Imre nyugdíjast, a sátoraljaújhelyi Börtön és Fegyház volt parancsnokát indítja, a 11-esben Petrovszki Zsolt közgazdász, a 12-esben Farkas Zoltán Tiszaújváros polgármestere, a 13-asban pedig Balla Erzsébet Tibolddaróc alpolgármestere a jelölt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19