A magyar választások 1990-től számított történetében példa nélkül álló széleskörű, szoros együttműködés jött létre a polgári pártok és szervezetek között országosan és Baranyában is - állapította meg Pécsett a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Szájer József pártja pénteken este tartott Baranya megyei kampánynyitóján hangsúlyozta: most már nem az a meghatározó, hogy egy párt mit állít a jövőre vonatkozó elképzeléseiről, vagy mit ígér, hiszen minden párt, mely a közelgő választásokon a győzelem esélyével indul, kormányzati tapasztalattal rendelkezik.
A polgárok ennek alapján el tudják dönteni, mennyit érnek a szavak, s azokból mennyi valósult meg a tettekben - fűzte hozzá.
A Fidesz és a polgári kormányzat büszke lehet az elmúlt négy év teljesítményére, mert sok mindent sikerült megvalósítania, az ország lendületbe jött, és polgáraival együtt elindult a gyarapodás, az emelkedés felé, s joggal tűzheti ki célul, hogy a tízes évek elejére elérje az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjét - hangsúlyozta a politikus. A kormányzat teljesítményét hibáival, tévedéseivel és a végrehajtott korrekciókkal együtt vállaljuk - mondta Szájer József.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon