A Munkáspárt leváltaná az Orbán-kormányt

MTI
A Munkáspártnak 12 éve nem volt ekkora esélye az Országgyűlésbe jutásra - hangoztatta a tömörülés vasárnapi, budapesti kampányindító gyűlésén Thürmer Gyula pártelnök, aki szerint az önkormányzatokban jól bizonyított embereik megérettek rá, hogy a törvényhozás munkájában is megmutathassák képességeiket.

A szónok - aki "A Munkáspártot a Parlamentbe!" transzparens alatt mondta el beszédét a kőbányai Pataky István Művelődési Házban - arról beszélt: pártjának feladata, küldetése van. Ez szavai szerint az Országgyűlésbe jutás, Orbán Viktor kormányának leváltása, a szélsőjobb térnyerésének megakadályozása, valamint a dolgozó emberek életének jobbra fordítása.

- A mi erőnk a jelöltjeinkben van - fogalmazott Thürmer Gyula, aki szerint az általuk indítottak egyszerű, tisztességes, becsületes emberek. A politikus úgy jellemezte az általa vezetett politikai erőt: az nem az egész ország, hanem a dolgozó emberek pártja és képviselete, amely a létbiztonság visszaállítását akarja, négy év alatt félmillió új munkahely megteremtését ígéri.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25