Kende elmondása szerint egy egyetemi professzor azzal hívta fel, hogy Pécsett és Szegeden csak előjegyzés alapján lehet a könyvhöz jutni, ehhez pedig nevet és lakcímet kérnek. A könyv első kiadása két nap alatt elfogyott, a harmadik utánnyomásnál tartanak. A könyv kiadójánál az APEH vizsgálatot tartott, a Magyar Televízió pedig a kötet megjelenése után közölte az íróval - Kende Péter tulajdonos abban a cégben, amely a Slágertévé című produkciót készíti -, hogy az előzetes megegyezés ellenére mégsem hosszabbítják meg a műsor szerződését.
Kende szerint felvásárolják A Viktort
Kaptam olyan információkat, hogy könyvesboltokban megpróbálják felvásárolni A Viktor című könyvet, sőt már a bolti megjelenését is meg akarják akadályozni azzal, hogy a nagykereskedőknél jelentkeznek be - nyilatkozta a Népszabadságnak a miniszterelnökről szóló kötet szerzője, Kende Péter. Az író szerint az Auchanban és a Tescóban is volt példa arra, hogy az összes könyvet meg akarta venni valaki. Arra a kérdésre, hogy szerinte kik a titokzatos vásárlók, Kende közölte: nem tudja, de nem bonyolult elméleti feladvány, hogy mi lehet a nagy tételű vásárlások hátterében.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37