A közlekedési tárca szerint Helmeczy riogat árvízügyben

Helmeczy Lászlónak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése elnökének nyilatkozata vízügyi kérdésekben tájékozatlanságáról árulkodik, és alaptalanul riogatja az általa vezetett megye lakosságát - jelenti ki közleményében Manninger Jenő a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára.

Közleményében a minisztérium felhívja az elnök figyelmét arra, hogy az elmúlt évben, a Felső-Tisza környezetében - a vízügyi tárca szakemberei által - megépített, több mint 30 km új árvízvédelmi töltés teljesen biztos védelmet nyújt egy tavalyihoz hasonló árhullám esetén.

Helmeczy állításával szemben, a korszerű védművek megakadályozzák, hogy töltéseken a víz átjusson. A közlemény szerint ugyancsak téves Helmeczy Lászlónak azon kijelentése is, mely szerint a hegyekben rendkívüli hómennyiség található. Műholdas felvételek segítségével ma már egyértelműen meg lehet állapítani a vízgyűjtő területen lehullott hó nagyságát. A jelenlegi hómennyiség jelentéktelen mértékben tér el a sokéves átlagtól.

A víztározók építése ügyében is jelentős eredményeket sikerült elérnie a kormánynak az elmúlt évtizedekhez képest, hiszen 2001-ben első alkalommal tárgyaltak érdemben nemzetközi szinten ezek fejlesztéséről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58