Szoó Sándor, a KPDP elnöke arról szólt, hogy a korrupció a nemzeti jövedelem 30-40 százalékát tünteti el, juttatja illegálisan magánzsebekbe, ebből pedig a hatalom vezetői veszik ki elsődlegesen részüket. Hangsúlyozta: az eddigi legkorruptabb kormányzati ciklust éljük most meg. Kitért arra is, hogy az energiaágazatok, illetve a pénzintézetek vonatkozásában minimum 51 százalékos mértékig szükségesnek tartanák a reprivatizációt, ugyanis az országnak nem jó, hogy ezek a vállalatok idegen tulajdonban vannak. A KPDP korábban Biztosítók Által Becsapottak Szövetsége néven akarta bejegyeztetni magát, azonban ezt a bíróság a diszkriminatív elnevezés miatt elutasította.
Közös jelölteket indít a Korrupciellenes és a Zöld Párt
A tiszta közéletért és a tiszta környezetért kötött politikai együttműködést a Korrupcióellenes Polgári Demokrata Párt (KPDP) és a Magyarországi Zöld Párt; az áprilisi választásokon összesen mintegy 120-140 jelöltet indítanak majd - hangzott el a két párt csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Medveczki Zoltán, a Magyarországi Zöld Párt elnöke elmondta, hogy a KPDP tagjai is a zöld párt jelöltjeiként indulnak majd a választásokon.
Ismertetése szerint a két párt nézeteiben nagyon sok a hasonlóság: a közélet és a természet tisztasága számukra cél, nem pedig eszköz.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31