Nem épülhet pengefal a Terror Házánál

MTI
Szavazategyenlőség miatt nem adta tulajdonosi hozzájárulását a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága csütörtöki ülésén ahhoz, hogy a Terror Háza múzeumnál pengefal épülhessen a járdára - közölte Endrédy István az MTI-vel. A bizottság elnöke elmondta, hogy a főpolgármesteri hivatal apparátusának előterjesztése szerint egy pengefal 0,34 négyzetméternyi területet érint a főváros tulajdonában lévő Andrássy útból. Azt a javaslatot viszont leszavazta a bizottság többsége, hogy a Terror Háza múzeum előtt, ahol nem védett a fasor, kicseréljék a fákat a múzeum által szorgalmazott fajtákra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04