Kovács László szocialista pártelnök szerint Szájer József súlyos szerepzavarba került, amikor az MSZP négyéves tevékenységét értékelte vasárnap. "Egy kormányzati ciklus végén nem az ellenzék, hanem a kormány munkáját szokták értékelni, annak a kormánynak a munkáját, amely éppen most fejezi be hivatali idejét" - fogalmazott az ellenzéki politikus arra reagálva, hogy Szájer József szerint Magyarország jobb ellenzéket érdemelt volna az elmúlt négy évben.
Fidesz: mérlegen az MSZP tevékenysége
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország az elmúlt négy évben ellenzékből jobbat érdemelt volna, mert az MSZP gyakran hátráltatta, vagy hátráltatni szerette volna a parlament működését, alapvetően obstrukciós magatartást tanúsított és nemet mondott lényegi, az emberek sorsát érintő döntésekre.
A kormánypárti politikus erről az ellenzék elmúlt négyéves tevékenységét értékelő sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.
Szájer József hangsúlyozta, nem lehet az ország építését nemekre alapozni.
Kiemelte: mivel az MSZP nem vesz részt a parlament hátra lévő munkájában, megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a szocialisták által korábban elutasított javaslatok közül melyekkel tud érdemben foglalkozni az Országgyűlés.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19