Lázár János a sajtótájékoztatón legfontosabb feladatául jelölte meg a folyamatosságot, annak a városépítő, városfejlesztő munkának a folytatását, amelyet Rapcsák András tizenkét évvel ezelőtt elkezdett. Hódmezővásárhelynek Rapcsák András által kijelölt irányba kell továbbra is haladnia, hiszen ez az út hozta meg a város számára a hazai és nemzetközi elismerést, a polgároknak pedig az életminőség jelentős javulását - fogalmazott a képviselőjelölt. Lázár János 1975-ben született, jogász, a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban 1997 óta dolgozik, utóbb Rapcsák András politikai tanácsadójaként.
Lázár János lehet Rapcsák utóda
Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő utódjául - utóbbi tisztségére - tanácsadóját, Lázár Jánost jelöli a Fidesz - Magyar Polgári Párt; a jelöltet támogatja a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), valamint az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület nevű civil szervezet.
Hamvas Ödön, az MKDSZ hódmezővásárhelyi elnöke elmondta: a február 3-án váratlanul elhunyt politikus a jelöltet tudatosan készítette föl arra, hogy egyszer majd átvegye tőle a stafétabotot.
Szűcs Gábor, a Fidesz helyi szóvivője hangsúlyozta, hogy pártjának Lázár János jelölésére vonatkozó döntése egybecseng a városi közhangulattal.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37