Eltemették Dögei Imrét

MTI
A törökszentmiklósi régi református temetőben pénteken vettek végső búcsút a február 7-én, rövid ideig tartó, súlyos betegség következtében elhunyt Dögei Imrétől, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjétől. A 73 éves politikust hozzátartozói, barátai, tisztelői, valamint közéleti, egyházi és politikai személyiségek kísérték utolsó útjára. A ravatalnál a Független Kisgazdapárt nevében Gyimóthy Géza országos főtitkár méltatta párttársa életútját, kiemelte a kisgazda eszme iránti töretlen elkötelezettségét, és nagyra értékelte országgyűlési képviselőként végzett munkáját. Az elhunyttól búcsút vettek a Törökszentmiklósi Református Egyházközség és a Horthy Miklós Történelmi Emléktársaság tagjai is.

Dögei Imre a rendszerváltozás után az elsők között vállalt feladatot az FKGP Közép-Tisza vidéki újjászervezésében. 1994-ben a Kisgazdapárt területi listájáról jutott be a parlamentbe, majd pedig 2001 februárjában az elhunyt István József kisgazda képviselő helyére került szintén területi listáról az Országgyűlésbe. Politikusi munkája mellett a Törökszentmiklósi Református Egyházközség főgondnoki és a Horthy Miklós Történelmi Emléktársaság kenderesi szervezetének elnöki teendőit is ellátta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19