300 ezer emberrel szeretne találkozni Medgyessy négy hét alatt

MTI
Négyhetes vidéki körútra indul kedden Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt, aki ez idő alatt több leendő minisztert is bemutat tervezett kormányából - értesült az MTI hétfőn. Az MTI úgy tudja: a politikus az országos körút első állomásán, Sopronban jelenti be, hogy szocialista választási győzelem esetén Kovács László pártelnök lesz a külügyi tárca vezetője. Gál J. Zoltán kampányszóvivő az MTI-nek kedden elmondta: a kormányfő-jelölt körútja során - amely az összes megyét érinti - naponta 4-5 települést látogat meg, ahol találkozókon, illetve fórumokon vesz részt. A kampányszóvivő tájékoztatása szerint az MSZP azt várja az akciótól, hogy a miniszterelnök-jelölt legalább 200-300 ezer emberrel találkozzon, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg a szocialisták programját, illetve személyes vállalásait.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25