Juszt és Deutsch bejelentését is vizsgálja az ügyészség

Népszava
A Legfőbb Ügyészségen csütörtökön tanulmányozni kezdték azt a közjegyző előtt tett nyilatkozatot, mely Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel kapcsolatban fogalmaz meg különféle vádakat. Az iratot Juszt László juttatta el az ügyészséghez. Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta: az illetékes osztály vizsgálja a dokumentumot és ennek alapján dől majd el, hogy milyen további lépésekre kerül sor: nyomozást, vagy feljelentéskiegészítést rendelnek el, esetleg megtagadják a nyomozást. Az ügyészség szintén vizsgálódik annak a bejelentésnek a kapcsán, melyet szintén ebben az ügyben tett Deutsch Tamás. A fideszes politikus előzőleg egy sajtótájékoztatón azt közölte: újságírók között terjed az a dokumentum, mely súlyos rágalmakat fogalmaz meg személyével kapcsolatban. Deutsch közölte: azért fordul a hatóságokhoz, hogy kiderüljön, ki a rágalmazó mögött álló Virág elvtárs?

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19