Két tehervonat ütközött Ausztriában
Eddig ismeretlen okok miatt kedd délután összeütközött két tehervonat Ausztriában: a balesetben az első hírek szerint legalább húsz-harminc ember sérült meg, többek állapota súlyos.
A súlyos baleset a Bécstől 30 kilométerre délre fekvő Wampersdorfban kedd délután három óra körül történt. A sebesültek magas számának az a magyarázata, hogy az egyik tehervonatra rákapcsoltak egy vagont, amelyben osztrák vasutasok utaztak.
Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a szerencsétlenség helyszínére négy mentőhelikoptert vezényeltek ki, és riadóztatták a badeni és a bécsújhelyi kórházakat.
Az ütközés következtében legalább egy vagon kisiklott és felborult.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04