Kövér: egekbe kiált az MSZP arcátlansága

MTI
Egekbe kiált az MSZP arcátlansága, képmutatása a visegrádi együttműködéssel kapcsolatos kormánybírálatait illetően, hiszen Kovács László külügyminisztersége idején, a szocialisták ország vezetése alatt, egyetlen egy visegrádi értekezletet sem hívtak össze - jelentette ki Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden Szigetszentmiklóson egy lakossági fórumon.

Hozzátette: e tények ismeretében aligha tűnnek őszintének Kovács László aggodalmai az iránt a visegrádi együttműködés iránt, amit éppen Orbán Viktor ideje alatt élesztett újjá a magyar kormány. - A szocialisták pártelnöke egyébként már sokadszor kerül szembe saját hazájával -jelentette ki Kövér László. A Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke szerint Kovács László "rendszeresen több okot talál ugyanis a kormánnyal vitában álló partnerek támogatására, minthogy saját országa kormánya mellé álljon".

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32