A kormányoldalon egyébként kevesebben tartják szükségesnek a két miniszterelnök-jelölt vitáját (50 százalék), mint a szocialisták szavazótáborában (59 százalék), ami azért különös, mert a Fidesz?MDF támogatói valamivel jobban bíznak a saját jelöltjükben: a közös listára szavazók 68 százaléka szerint Orbán Viktor szerepelne jobban egy nyílt vitában, míg az MSZP-szavazók 61 százaléka gondolja ugyanezt Medgyessyről. Orbán elsőbbsége az összes megkérdezett körében is érvényesül: a lakosság harmada szerint a hivatalban lévő miniszterelnök, negyede szerint a kihívó lenne a nyertese a tévévitának ? 28 százalék azt feltételezi, hogy egyformán szerepelnének. Ha létrejön a két politikus szócsatája, akkor azt feltehetően a lakosság 43 százaléka nézné meg a televízióban.
Orbán-Medgyessy vita: fele igen, fele nem
A megkérdezettek fele tartja fontosnak, hogy a kormányfőjelöltek, Orbán Viktor és Medgyessy Péter nyilvános tévévitában mérkőzzenek meg, a szavazók másik fele szerint erre nincs szükség ? derül ki a Népszabadság számára készített Medián felméréséből. Az optimális időzítést illetően az összes megkérdezett 53 százaléka, a vitát szükségesnek tartók 79 százaléka az első forduló előtti időpont mellett teszi le a garast. A két nagy politikai tábor hívei között ebben a kérdésben majdnem teljes az összhang, hiszen a Fidesz?MDF közös lista szavazóinak is mindössze 15 százaléka tartja helyesnek, hogy a két forduló között kerüljön sor a tévévitára.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32