Kövér: Ami Medgyessyt illeti, a tolvaj kiált rendőrért
Ami az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a különböző ügyeit illeti, eljutottunk oda, hogy a tolvaj kiált rendőrért - jelentette ki Kövér László szerdán este egy Sümegen tartott lakossági fórumon.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Medgyessy Péter a 30 milliós Gresham-szerződés kapcsán nem adott világos választ arra a kérdésre, hogy befolyásolta-e az V. kerületi MSZP-s képviselők szavazatát, ahogy ezt a szerződésben az aláírásával vállalta, s akkor a befolyással való üzérkedést valósította meg, vagy pedig ezt nem követte el, akkor pedig munka és teljesítmény nélkül vett fel 30 millió forintot.
- Erre az egyszerű és világos kérdésre már jó lenne ennyi idő után válaszolni; nem pedig azzal riogatni, hogy ez semmi más, mint politikai leszámolás - hangsúlyozta a politikus.
Kövér László véleménye szerint addig nincs egészen törvény előtti egyenlőség, "amíg valaki a politikusi mivoltával takarózhat ezekben az ügyekben".
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19