Nagy nullának tartja az SZDSZ az autópályaépítést
Az SZDSZ azt szeretné, ha a következő kormány kevesebbet álmodna és több kilométer autópályát építene - jelentette ki Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő csütörtökön Budapesten, a 0 kilométerkőnél tartott sajtótájékoztatón. Utalva arra, hogy a Fidesz két évvel ezelőtt hirdette meg az ötéves autópálya-építési programját, megjegyezte: két év után leszögezhető, hogy ezekből a tervekből gyakorlatilag semmi nem valósult meg. - Új autópálya nulla kilométer, teljesített ígéret nulla kilométer és a kormány teljesítménye is a nullával egyenlő - fogalmazott az SZDSZ-es politikus. Az autópálya-építés stagnál, amit pedig építenek, azt drágábban építik, mint az előző kormány ideje alatt, és a hazai vállalkozók "haveri cégeket" jelentenek. Lotz Károly korábbi közlekedési miniszter szerint, ha az előző kormányzat maradt volna hatalmon, akkor "már egy éve Polgárnál autópályáznánk, Zamárdiig már múlt nyáron autópályán utazhattunk volna, már építenénk az M7-est az országhatártól visszafelé, és Szegednek is lenne már autópályája". Az SZDSZ-es képviselő kifogásolta, hogy a kormány versenyeztetés, és közbeszerzési eljárás nélkül építteti az autópályákat.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32