Az MDF sem számít a MIÉP-re

MTI
2002.02.28. 20:57
Dávid Ibolya úgy vélekedik, hogy az áprilisi parlamenti választások után a Fidesz-MDF alakít kormányt, és nem számít a MIÉP-re, mint koalíciós partnerre - derült ki a Pártelnökök a Közgázon című vitaesten a Budapesti Közgazdasági Egyetemen csütörtökön este. Kérdésre válaszolva Dávid Ibolya elmondta: szerinte a következő ciklusban négy párt lesz a parlamentben, és az MSZP valamivel kevesebb szavazatot kap, mint a Fidesz-MDF. Hangsúlyozta: a megállapodás szerint választási győzelem esetén a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum koalíciója jön létre. - Ahhoz, hogy ez a koalíció egy harmadikkal kiegészüljön bármelyik fél kérelmére, egyetértési joggal kell rendelkezni, tehát a Fidesznek és az MDF-nek egyet kell értenie abban, hogy az együttműködés másokkal bővüljön - jelentette ki. Ugyancsak kérdésre válaszolva, az MDF elnöke szólt arról, hogy a Fidesz-MDF választási szövetség megkötésével nem gondolja, hogy elárulta pártját, hiszen mindkét párt megőrizte önállóságát.