A Centrum választási kerekasztal létrehozását kezdeményezi

MTI
Az országos listát állító pártok kampányvezetőinek részvételével Választási Etikai Kerekasztal létrehozását és egy választási etikai kódex elfogadását kezdeményezi a Centrum. A Kupa Mihály által vezetett szövetség szerint ezt a kampánnyal kapcsolatos negatív folyamatok megállítása indokolja. A Centrum javasolja, hogy a kerekasztal munkájának összehangolásával és a szükséges szakmai feladatok ellátásával bízzák meg a Független Jogász Fórumot.

Terveik szerint a fórum a választások második fordulójáig működhetne, és teret adhatna a kampány során jelentkező problémák megoldásának, az esetleges félreértések tisztázásának. A szövetség ezenkívül azt szorgalmazza, hogy a közelgő nemzeti ünnepet a pártok közös egyetértéssel vonják ki a kampányból, az ünnepen elhangzó beszédekben tartózkodjanak egymás támadásától, és vegyenek részt egymás rendezvényein.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04