Nyelvvizsga: az egyetemisták haladékot kérnek az oktatási tárcától

Népszabadság
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azzal a kéréssel fordult az oktatási tárcához, hogy a képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga megszerzése ne a záróvizsgára bocsátás, hanem a diploma kiadásának feltétele legyen - nyilatkozta Almássy Kornél, a HÖOK elnöke. Egyes karokon, leginkább a műszaki felsőoktatásban ugyanis a hallgatók közel negyven százalékának nincs nyelvvizsga-bizonyítványa. Minthogy a tananyagok drasztikus ütemben változnak, néhány év alatt - míg a hallgató nyelvvizsgája megszerzésére koncentrál - megváltozhat a záróvizsga anyaga, s így a hallgatóktól olyan ismereteket kérhetnek majd számon, amelyekre nem készítették fel őket.

Az 1993-as felsőoktatási törvény még úgy fogalmazott, hogy a diploma kiadásának feltétele a nyelvvizsga. A jogszabály 1996-os módosítása után viszont a hallgatókat már nem lehetett záróvizsgára bocsátani nyelvvizsga nélkül. Később egy kormányrendelettel 2001. július 31-ig még haladékot adtak ennek érvényesítésére: vagyis egészen tavalyig - intézményi döntéstől függően - lehetett záróvizsgázni nyelvvizsga nélkül is. Az idén csak nyelvvizsga-bizonyítvány birtokában lesz erre mód. Almássy szerint legalább 2005-ig, a kétszintű érettségi bevezetéséig kellene haladékot kapniuk a hallgatóknak. Ekkortól már a középiskolai tanulmányok lezárásának feltétele lesz valamely nyelv középszintű ismerete.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04