A MIÉP továbbra is vádolja a tv2-t

MTI
Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) megérkezett a MIÉP elnökének levele, amely tartalmazza azokat a kifogásokat, amelyeket Csurka István a tv2 Napló című műsorának pártja Köztársaság téri rendezvényéről közöltekkel szemben támaszt - tudta meg az MTI hétfőn az ORTT szóvivőjétől. Zárug Péter Farkas, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöki szakértője ezzel összefüggésben az MTI-nek elmondta: Csurka István azért nem az ORTT panaszbizottságához, hanem a testület elnökéhez fordult, mert a médiatörvényben kifogástételre megszabott 48 órán túl jutott tudomásukra, hogy "súlyos csalás" történt a párt demonstrációjáról készült beszámolóban. Ahogyan arról korábban az MTI is beszámolt, Csurka István múlt szerdai sajtótájékoztatóján hamisítással vádolta a tv2-t, mivel, mint mondta, be tudják bizonyítani, hogy az előző vasárnapi rendezvényükről készült, és a Naplóban bemutatott felvétel egy része nem a MIÉP rendezvényén történt. A kereskedelmi televízió belső vizsgálatának eredményét összegezve Pintér Dezső elnök azt közölte, hogy tévedésen alapul a csatorna hamisításáról szóló állítás. Hozzátette, ha hivatalos bizonyítási eljárásra kerül sor, a tv2 meg fogja magát védeni a gyanúsítgatásokkal szemben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04