"Az a koalíció, amely tavaly év végén az MDF és a Fidesz összefogásának eredményeként létrejött és amelynek a két kormánypárton kívül tagja a Lungo Drom, a Kereszténydemokrata Szövetség és a Kisgazda Polgári Egyesület, bőven elég ahhoz, hogy a mandátumok többségét megszerezze" - szögezte le Pokorni Zoltán, hozzátéve: nincs mód e koalíció kiszélesítésére, sem jobbra, sem balra. A Fidesz-elnök szerint Kovács László MSZP-elnöknek Csurka István kijelentésére reagáló szavai Grósz Károly szellemét idézték, aki fehérterror visszatérésével riogatott a rendszerváltozás előtt két évvel. Kovács Lászlónak és Csurka Istvánnak egymás között kellene rendezniük ellentéteiket - vélte Pokorni Zoltán.
Pokorni: A Fidesz nem fog együttműködni a MIÉP-pel
A Fidesz nem akar és nem is fog együttműködni a MIÉP-pel - nyomatékosította a TV2 szerdai hírműsorában Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke.
Csurka István MIÉP-elnök azon kijelentésére reagálva, hogy a MIÉP a választások első fordulója után több mint száz képviselőjelöltjét vissza kívánja léptetni a Fidesz és együttműködő partnerei javára, Pokorni Zoltán közölte: pártjának nem dolga, hogy részt vegyen a hatalomért versengő erők versenyében, különösen nem a jobb- és a baloldal egyre durvuló kampányában.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04