Négy év múlva már nem nem lesz sorkatonai szolgálat - ígéri az MSZP

MTI
Az MSZP kormányra kerülése esetén azonnal elkezdi az önkéntes, hivatásos honvédség jogszabályi hátterének előkészítését, és 2006-ra megszünteti a sorkatonai szolgálatot. Erről Juhász Ferenc, az MSZP honvédelmi miniszterjelöltje beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Juhász Ferenc úgy látja, hogy kialakult egy fiatal réteg, amely szívesen választaná élethivatásként a katonaságot, és egy ilyen hadsereg magasabb színvonalon tudná biztosítani a haza védelmét, a nemzetközi kötelezettségek teljesítését. Juhász Ferenc a honvédelem átalakításának céljai közt említette továbbá: biztosítani kívánják, hogy a Magyar Honvédség az egész társadalom által elismert nemzeti intézménnyé váljon, amely tagjainak biztos egzisztenciát és megbecsült hivatást nyújt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19