Még több rendőr lesz

MTI
Az idén kétezer új státussal bővülhet a rendőrség létszáma egyrészt a közbiztonság további erősítése érdekében, másrészt azért, hogy a lakosság és a rendőrök lélekszámaránya az EU-s elvárásokhoz igazodhasson - közölte Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budakeszin, egy önkormányzati képviselő-testületi ülésen tartott tájékoztatójában. Hozzátette: a nagyobb rendőri jelenlét mindenképpen hozzájárul a bűn megelőzéséhez, s részben ennek tudható be, hogy az elmúlt években javultak a bűnügyi statisztikai mutatók. A belügyminiszter arról is beszélt, hogy az önkormányzatok részéről nagy az igény az úgynevezett térfigyelő rendszerek kiépítésére. Ezek működéséhez a rendőrség biztosítja a szakmai hátteret, pályázati úton pedig pénzeket is el lehet nyerni e célra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04