Budapesten lesz a Liberális Internacionálé következő kongresszusa

MTI
Lord Alderice, a Liberális Internacionálé elnökhelyettese, mai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy a szervezet 51. Kongresszusát március 21. és 23. között, Budapesten tartják. A rendezvény központi témája: Jó kormányzás: A liberális megoldás. A jó kormányzás nem más, mint a polgárok azon joga, hogy kezükbe vegyék saját sorsuk irányítását, egyben a kormányok azok kötelességét is jelenti, hogy a polgárok érdekeit képviseljék- jelentette Lord Alderice a Liberális Internacionalé elnöke. "A jó kormányzás a szabad és liberális társadalmak fő ismérve, mind a fejlett, mind pedig a fejlődében lévő országok esetében- tette hozzá." Jan Weijers, a Liberális Internacionálé főtitkára arról keszélt a kongresszus kapcsán, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok nem a gazdaság fejlődésének melléktermékei. Épp ellenkezőleg, ezek a gazdasági fejlődés lényegi előfeltételei. A főtitkár úgy véli, Magyarország, a következő kongresszus helyszíne a legjobb bizonyság erre. A szabadság virágzóvá tette a magyar gazdaságot. A Szabad Demokraták Szövetsége pedig elkötelezett e szabadság erősítésében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25