Az MSZP az Orbán-Medgyessy vitáról: 5-én kívül bármikor, bármiről

MTI
Az MSZP mindenképpen azt szeretné, ha létrejönne a vita Orbán Viktor kormányfő és Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt között. Lendvai Ildikó alelnök - akit az MSZP kormányfőjelöltje megbízott az egyeztetéssel - elmondta: rugalmasak a témát, az időpontot és a körülményeket illetően is, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a vita ne április 5-én legyen, és a rendezvényt a kereskedelmi televíziók is közvetítsék. Céljuk, hogy minél több választó követhesse a vitát. Szerintük azonban ennek ellentmond az április 5-i időpont, mert ez után a vitát már nem lehet megismételni, és annak lényegéről nem kaphatnak a sajtóból tájékoztatást azok, akik aznap este nem tudták nézni. Lendvai Ildikó végül reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor április 5-én, egyedül nem megy el a közgazdaság-tudományi egyetemre. - Bízunk benne, hogy nem egy one man show-t kíván előadni, a valódi vitát elkerülve - hangoztatta Lendvai Ildikó. Pokorni Zoltán a hírre úgy reagált: előző nap már úgy tűnt, Medgyessy Péter végképp meghátrál, most úgy látszik a "szocialista párt központi bizottsága" úgy döntött, mégis ki kell állnia Orbán Viktorral.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19